Rólunk

A Társaság fő tevékenységei

  • szilárd hulladékgyűjtés, szállítás
  • nem közművel összegyűjtött szennyvíz szállítás

A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. nem a „szemétszállítás", hanem települési folyékony és szilárd hulladékgazdálkodás „európai" szintű, átfogó racionális megoldásában gondolkodik, elősegítve a környezet hulladékok által történő terhelésének csökkentését, a hulladékok minél nagyobb arányú újrahasznosítását.

Mint nagy gyakorlattal, szakmai ismeretekkel és megfelelő műszaki és technológiai háttérrel rendelkező szakvállalkozás a jogi szabályozás korszerűsítésén túl megfelelő garanciákkal működtetjük a teljes üzemi rendszert.

A hulladékgazdálkodással kapcsolatos stratégiánk szakmailag közelít a fejlett nyugat-európai színvonalhoz, de mindig figyelembe veszi a gazdasági környezet teherviselő képességét.

A szilárd hulladékszállítás területén törekedtünk a pormentes, ún. „kukás" gyűjtési rendszer kialakítására, illetve a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztésére.

Működésünk irányait, terveit, üzleti tervekben fogalmazzuk meg, melyet a tulajdonosok hagynak jóvá. A települések érdekeltek az idegenforgalmi és a gazdálkodói környezet fejlesztésében, ezért minden rendelkezésre álló eszközzel támogatják cégünket törekvéseink megvalósításában.

Tevékenységünk megteremti a kulturált környezetet a vállalkozások működéséhez, illetve a települések lakosságának igényes életkörülményeihez.

A Társaság története

A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. jogelődjét a magyar állam 1949-ben alapította. A rendszerváltás után, a vagyonátadások során 19 önkormányzat tulajdonába került, melyek 1994. január 1.-vel átalakították a vállalatot korlátolt felelősségű társasággá.

A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. korábban nyolc Csongrád megyei település önkormányzatának, egy magánszemélynek és egy korlátolt felelősségű társaságnak a tulajdonában volt.

2006. április 01-től Társaságunk átalakult, tulajdonost váltott. Elnevezésünk az átalakulás során nem változott.

>A tulajdonosváltás során közel 86%-os tulajdonrészt szerzett a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. A további közel 14%-os tulajdonrész pedig felosztott formában a korábbi nyolc Szeged környéki település (Ásotthalom, Kiszombor, Mártély, Mindszent, Nagylak, Ruzsa, Szatymaz, Zákányszék) önkormányzatának tulajdonában maradt.

A későbbiekben folyamatosan csatlakoztak a környező települések közszolgáltatási területünkhöz, tulajdonrészt vásárolva a társaságban, így jelenleg a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.73%-os tulajdonrészt birtokol, míg a maradék 27% 39 települési önkormányzat között oszlik meg.

Környezetvédelemmel kapcsolatos törekvéseink

Környezetünk védelmében a hulladékok újrahasznosítása kiemelten fontos terület, ezért Társaságunk tevékenységéből adódik a környezetvédelem felé való elkötelezettségünk. A környezetvédelem vonatkozásában a Társaság alapvető követelményként a környezetre a lehető legkisebb negatív környezeti hatás gyakorlását határozta meg.

A települési folyékony és szilárd hulladék, szemét gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása, szelektív hulladékok gyűjtése, kezelése során tervezési szempontnak tekintjük a környezeti terhelések minimalizálását.

Eszközeink fejlesztésével alapvető szempontnak tekintjük az esetleges környezet károsítás csökkentését korszerűbb, speciális felépítményű gépjárművek beszerzésével. Kötelezettséget vállalunk a környezet megóvására. A környezetszennyezés megelőzése érdekében minimálisra csökkentjük tevékenységeink környezetkárosító hatását.

Minden munkatársunknak megfelelő felkészültséggel kell rendelkeznie a környezetvédelmi előírások betartására, a munkájával járó környezetveszélyeztetés, környezetszennyezés megakadályozására, illetve kézben tartására (beleértve az embert és más élővilágot, a talajt, a levegőt, a vizet és az épített környezetet), valamint a vészhelyzetek, környezeti balesetek elhárítására.

Cégadatok

Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft.
Cím: 6728 Szeged, Városgazda utca 4.
Cégjegyzékszám: 06-09-002781
Adószám: 11090074-2-06
Telefon: +36 62 777 111
Fax.: +36 62 777 112

Elérhetőségeink

Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft.

Elérhetőségeink

Integritás bejelentés

Ügyintézés

Ügyfélszolgálat
Ügyfélfogadás ideje
  • H-CS: 8.00-15.00
  • P: 8.00-13.00